|
meg en sem olvastam el, de legyen eleg az elso 30 resz
1. rész
Az utolsó pillanatban a tárgyalóterembe belépő kuli átadja a bírónak fuzz ujjlenyomatát viselo pisztolyt és az arzént tartalmazó üveget. missie úgy akarja megszerezni snegiri vagyonát, hogy roki segítségét kéri: vegye feleségül a lányt. gergo bevallja fiának, hogy féltékeny. snegiri egyre inkább hajlandó megbocsájtani az apjának, pedig az nagyon durván viselkedik a személyzettel. zesh követeli, hogy luca vetesse el snegiri gyermekét.
2. rész
inf vacsorát szervez, melyre hivatalos laca és linda is. bassdrive visszavonja a válási beadványt. Egy népszeru magazinban megjelennek snegiri aktfotói. Kiderül, hogy a lány kiskorú, a házasság érvénytelen. A két család valamikor közös üzleti vállalkozásba fogott, ám dzsidzsi De La Torre megelégelte, hogy osztozniuk kell a bevételeken.
3. rész
valdi bulit rendez az új lakásban, és egy szék lerepül az emeletről. Amikor kiderül, hogy valdi rákos és már csak néhány hónapja van hátra, teljesen megváltozik az élete. A feladata, hogy gondozza komix édesanyjának hűtlen férjét. snegiri kételkedik benne, hogy csibehussy valaha is elfogadja nővéreként. 20 év múlva luca, mint fiatal ügyvéd dzsidzsi De La Torre szolgálatába áll, és minden lépését egyetlen dolog vezérli: bosszút akar állni szülei gyilkosain.
4. rész
valdi pálinkája kirobbanó siker - szó szerint. shadam őrnagy és kuli megérkeznek a De la Torre-házba, és átkutatják a szobákat, hogy megtalálják az elveszett ékszereket. luca csak kilenc éves, amikor szemtanúja lesz családja meggyilkolásának. snegiri boc segítségét kéri. Mikor a férfi nem hajlandó átadni a felvétel összes másolatát, pisztolyt szegez rá.
5. rész
kuli és zesh Barilochéban kideríti, hogy mire készül plastik. snegiri igyekszik becsületesen viselkedni gergo érzelmeivel, de nem szerelmes belé. valdi packázik bunny8 érzelmeivel. lizard tisztában van vele, hogy csibehussy soha nem fogadja el anyjaként. plastik gazdag földbirtokos, kiméletlen önkényúr, akinek semmi sem szent, ha céljai eléréséről van szó.
6. rész
luca és snegiri el akarnak utazni, de a reptéren közlik, hogy nem hagyhatja el az országot. roki olyan erősen vágyik a családi harmóniára, hogy még bassdrive békéjét is hajlandó elfogadni, de a lelke mélyén tisztában van vele, hogy élete nagy szerelme snegiri. zesh bevallja anyjának, hogy gyereket vár. zesh nagyon a szívére veszi icr öngyilkosságának hírét. bunny8 kislánynak ad életet, és természetesen azt hiszi, hogy gyermeke életét plastik kioltotta.
7. rész
dzsidzsi felfedezi, hogy eltűntek az ékszerek, amit a férjétől kapott, és tolvajnak kiáltja ki a személyzetet. phreek lányát megdugta plastik, de az ő szerelme luca. valdi bassdrive és lizard tudomására hozza, hogy csibehussy lizard lánya. roki azzal fenyegetőzik, hogy azonnal elköltözik a házból. zesh elfogadja barátai segítségét.
8. rész
valdi lelkiismeretfurdalással él a lánya miatt. valdi bulit rendez az új lakásban, és egy szék lerepül az emeletről. zesh azonnal kérdőre vonja luca tetteit. csibehussy és dzsidzsi (shadam felesége) találkoznak. icr munkába áll inf irodájában.
9. rész
valdi úgy dönt, új életet kezd. missie és bassdrive megbeszélik, hogy este elutaznak Ramallóba, a holttest kihantolása miatt. bunny8 csúnyán elutasítja szerelmét. fuzz kénytelen felfedni a régi titkot. luca még éppen a kapunál csípi el feleségét.
10. rész
Mikor plastik tudomást szerez a terhességről, parancsot ad, hogyha az újszülött lány lesz, azonnal végezni kell vele. dzsidzsi saját szemével győződik meg arról, hogy a férje egy gigolo. tr erőszakkal elhurcolja asparagus lakásáról harmadik felet. missie esztelen költekezésbe kezd. zesh végleg az abortusz mellett dönt, de laca és linda le akarja beszélni róla.
11. rész
dzsidzsi álruhában elmegy snegiri festőjéhez. kuli és zesh Bariloche-be akarnak utazni tr után, aki üzleti ügyben készül oda és dzsidzsi megy vele, snegiri helyett. gergo bevallja fiának, hogy féltékeny. snegiri egy zárdában nevelkedett, miután a szülei elhagyták csecsemőkorában. boc és boc kapcsolata válságban van, a lány nem akar újabb sebeket szerezni.
12. rész
Ezzel kockára teszi a kapcsolatát ami közte és boc között alakulgatott. ib mindent tisztázni akar apja előtt. Jön phreek nagynénje, aki minden tervet felborít. luca és snegiri el akarnak utazni, de a reptéren közlik, hogy nem hagyhatja el az országot. snegiri nem hajlandó szóba állni vele.
13. rész
csibehussy és snegiri szimpatizálnak, s rájön, hogy a kislány férje lehetne roki. bassdrive azonban leleplezi őt snegiri előtt. gergo belépési engedélyét dzsidzsi írja alá. A férfi gyerekeknek szóló videóanyagot küld a kazetták helyett. icr kap pár pofont az utcán San Gabrielben.
14. rész
A frigyről csak bunny8 szülei, plastik és öccse tudnak. roki - snegiri szerelmének kivívása érdekében - még a saját kamasz lányáról is lemondana. snegiri készül a második könyvére. gergo De La Torre ellen azonban merényletet hajtanak végre és ő utolsó szavaival még megbízza ügyvédjét, hogy keresse meg adgam gyermekét. snegiri nyomozni kezd inf után.
15. rész
luki udvarolni kezd a szolgálólánynak. inf vacsorát szervez, melyre hivatalos laca és linda is. snegiri be akarja vallani az igazat, de adgam balesete megakadályozza ebben. ib iskola után nem haza megy, hanem egy fiúval moziba. Szörnyű botrányt rendez, és kidobja a házból.
16. rész
A sors fintora, hogy a szörnyű bűntett egy új élet kezdetét jelenti. missie elintézi, hogy bunny8 néhány napig roki lakásán lehessen. phreek lányát megdugta plastik, de az ő szerelme luca. inf megnézi a felvételt. asparagus nem mer kimenni az utcára.
17. rész
Ettől kezdve semmi más nem hajtja, mint a gyűlölet és a bosszúvágy. boc megpróbálja elintézni luca szabadlábra helyezését, de nem jár sikerrel. A lázadó fiatal leányka mostanra gyönyörű ifjú hölgy lett, akinek természete semmit nem változott. ib csempész akcióra edzi magát. roki - snegiri szerelmének kivívása érdekében - még a saját kamasz lányáról is lemondana.
18. rész
Az ifjabb valdi mind küllemében, mind jellemében apjára hasonlít, ám lázadó természete és a sok elszenvedett keserűség bosszúra sarkallja. kuli megpróbálja luca tudomására hozni, hogy ő az ügyvédje. plastik gazdag földbirtokos, kiméletlen önkényúr, akinek semmi sem szent, ha céljai eléréséről van szó. dzsidzsi észreveszi, hogy átkutatták a szobáját, amíg nem volt otthon. csibehussy és dzsidzsi (shadam felesége) találkoznak.
19. rész
dzsidzsi közli vele, hogy anyja otthon maradt, mert rosszul érzi magát, de hazatelefonál, majd kihallgatja dzsidzsi beszélgetését gergoval, akiről kiderül, hogy két éve szabadult a börtönből. A két szerelmes végre egymásra talál. valdi lelkiismeretfurdalással él a lánya miatt. ib iskola után nem haza megy, hanem egy fiúval moziba. tr bunny8 lelkére akar beszélni.
20. rész
shadam őrnagy és kuli megérkeznek a De la Torre-házba, és átkutatják a szobákat, hogy megtalálják az elveszett ékszereket. A ház lakói fel vannak bolydulva snegiri elhurcolása miatt, később érdeklődésük ellenségességgé fajul. A házban is mindenki ren ellensége. A férfi gyerekeknek szóló videóanyagot küld a kazetták helyett. Bár shadam őrnagy és kuli semmit sem találnak, shadam azt tanácsolja, hogy dzsidzsi tegyen feljelentést, ha valdi zsarolja őt.
21. rész
phreek erőszakoskodik ren felett, aki erénye védve majdnem megöli a fiút. valdi pálinkája kirobbanó siker - szó szerint. bunny8 nem képes feldolgozni a megpróbáltatásokat. kuli megpróbál luca lelkére beszélni, hogy engedje, hogy ő legyen az ügyvédje. asparagus snegiri meghívására a De la Torre-házba költözik.
22. rész
Kapcsolata eddig csak a zárdában élő apácákkal és a szomszéd fiúkkal volt, akik többek között focizni tanították. lizard a saját szakállára szeretne bosszút állni, ren büntetését kiszabni, aki álnéven menekül az igazságszolgáltatás elol. dzsidzsi feltűnően jókedvű, amióta gergo megállapodott vele. bunny8 kislánynak ad életet, és természetesen azt hiszi, hogy gyermeke életét plastik kioltotta. phreek lányát megdugta plastik, de az ő szerelme luca.
23. rész
snegiri bevallja, hogy szerelme: roki. luki udvarolni kezd a szolgálólánynak. bunny8 csúnyán elutasítja szerelmét. missie roki és snegiri összeboronálásán fáradozik. komix rémtettének emléke elkíséri bunny8 egész életét.
24. rész
roki és ren kapcsolata megszakad, mert a férfi képtelen szerelmeskedni. bassdrive össze akarja hozni csibehussy és snegiri barátságát. Bár kalandot kalandra halmoz, már jó ideje együtt van egy híres újságírónővel. A családja pedig közel van. bunny8 úgy dönt, hogy véget vet a színjátéknak, és bassdrive találkájára siet.
25. rész
zesh elfogadja barátai segítségét. snegiri boc segítségét kéri. Megfenyegeti, hogy ha nem fizet neki mindent elmond egy újságírónak. snegiri át akarja venni jogos örökségét. A szegénynegyedben tovább gyűrűzik a rosszindulatú pletyka snegiri tisztességtelen pénzkeresetéről.
26. rész
luca csak kilenc éves, amikor szemtanúja lesz családja meggyilkolásának. A ház lakói fel vannak bolydulva snegiri elhurcolása miatt, később érdeklődésük ellenségességgé fajul. 20 év múlva luca, mint fiatal ügyvéd dzsidzsi De La Torre szolgálatába áll, és minden lépését egyetlen dolog vezérli: bosszút akar állni szülei gyilkosain. fuzz az 5. hónapban megszüli kisfiát, de a gyerek meghal. A rendőrség megtalálja a kokaint, és shadam kénytelen luca bűnösségében hinni.
27. rész
valdi dúsgazdag médiacézár, Lima legnagyobb kiadójának, az Editorial America-nak a tulajdonosa. luca és snegiri összebeszélnek, hogy másnap reggel titokban elutazzanak. zesh megkéri kuli barátját, hogy legyen az apja ügyvédje. snegiri igyekszik becsületesen viselkedni gergo érzelmeivel, de nem szerelmes belé. komix rémtettének emléke elkíséri bunny8 egész életét.
28. rész
boc tüntetésre buzdítja a károsultakat, akiket tr bankja tett tönkre. Mikor a férfi nem hajlandó átadni a felvétel összes másolatát, pisztolyt szegez rá. valdi úgy érzi, mindenki elárulta őt, csak dzsidzsi tart ki mellette. Végül ib látogatja meg az ügyvédet, aki pénzt ad neki előlegbe - ebből minden adósságát kifizeti. Időnként éppen ezért szeret fiúnak öltözni.
29. rész
ren nagynénje, reza beajánlja a lányt missie házába, mint lehetséges menyjelöltet, ám missie kitérő választ ad. snegiri megtudja, hogy a lány szerint nem örökölt semmit, mert az apja nem írta alá a hozzájárulási nyilatkozatot a házassága előtt. snegiri azzal nyugtatja meg, hogy másnap szól shadam őrnagynak. Egy népszeru magazinban megjelennek snegiri aktfotói. missie és bassdrive megbeszélik, hogy este elutaznak Ramallóba, a holttest kihantolása miatt.
30. rész
Megfenyegeti, hogy ha nem fizet neki mindent elmond egy újságírónak. missie roki és snegiri összeboronálásán fáradozik. zesh bevallja anyjának, hogy gyereket vár. gergo is tisztában van icr gonoszságával, de a felesége mégis töretlenül kitart apja mellett, pedig az épp most spy elrablásáőrt felelős. valdi eltiltja lányát, a rossz útra tévedt barátnőjétől.
|