Ezen a héten szerdán ismét egy hölgyeményt köszöntünk a Süss Fel Nap falai között. Tibcurl a becses neve és a híres bécsi Icke Micke klubestek promótere és egyik rezidense.
A Dél-Afrikai születésű művésznő 17 évesen találkozott először az elektronikus tánczenével. Elképzeléseit, benyomásait később az ORF, Radio FM4 csatornákon osztotta meg a hallgatósággal, majd 2003-ban elindította saját klubestjét, ami mára Bécs egyik meghatározó sorozatává vált.
A Camera Club-ban, péntekenként jelentkező Icke Micke kisebb és nagyobb neveket egyaránt vendégül látott már, ennek is köszönhetően Tibcurl igen gyorsan elindult a nemzetközi pályán. Szettjeiben az elektronika szinte minden ága érintve van, természetesen mindezt hamisítatlan nőies előadásmódban prezentálja.
Jövőbeli tervei közt szerepel egy nyári rezidencia, mely a PUU* néven lesz megtalálható a bécsi dunaparton, valamint hamarosan lábra áll az Icke Micke Records is, aminek első darabját szintén ő jegyzi.
Tibcurl referenciák:
Flex, Dachkantine, Villa, Bullets, Loft, Tryptique, Club Ever, Registratur, Maria, Killer Robot, Astigmatic Festival, Sonar, Urban Art Festival
Icke Micke referenciák:
A Touch Of Class, Andrew Weatherall, Apparat, Bruno Pronsato, Cabanne, Cassy, Chicks On Speed, Chloé, Crowdpleaser, Dandy Jack, Daniel Bell, Dapayk, DJ Hell, DJ Koze, Electric Indigo, Jackmate, Jennifer Cardini, Jicheal Mackson, Justus Köhnke, Kalabrese, Krause Duo, Luciano, Magda, Metope, Modeselektor, Morgen Geist, ND Baumecker, Noze, Peter Grummich, Serafin, Sven VT, T.Raumschmiere, Wighnomy Brothers, stb…
2007. márciusi top 10:
01. Ripperton - A Skilift Upstair The Sleeping
02. Efdemin – Just A Track
03. Depeche Mode - The Sinner In Me (R.Villalobos Rmx)
04. Ray Valioso - Einladung Ep
05. Jahcoozi - Ali Mcbills (Cassy Rmx)
06. Falko Brocksieper – Esque
07. Jeff Samuel - Step EP
08. AR – Alserground Resistance
09. My My – Songs For The Gentle
10. The Martin Brothers – Stoopid
Belépő: 400 Ft, tagságival és 22.00 előtt 200 Ft
Cím: Budapest, Honvéd u.-Szent István krt. sarok
Kontakt:
info@hairy.hu
A klub:
|
www.süssfelnap.hu
Linkek:
|
www.hairy.hu
|
www.myspace.com/hairyrecords
|
www.hairy.hu/blog
|
www.tibcurl.com
|
www.myspace.com/tibcurl
|
www.myspace.com/ickemickewien