|
akkor egy bövebb kritika az egyik barátomtól:
.
..
emlékszem amikor a shallow megjelent, a legjobban a boriója tetszett. az a morcosan elszántan világranéző majdnem kisfiú, mereven, öltönyben, szerintem nagyon kifejező volt. amikor kinyiottam, és ott volt az a szoba, géppel meg lemezekkel, végképp megszerettem: nem csak én vagyok ilyen hülye. a zene is rendben volt, négy számot szinte tökéletesnek tartottam első hallásra is, azóta olyan hatra kúszott föl, de a többivel sem volt probléma. olyan hangulata volt az egész lemeznek, a címének, az intrótól az outróig minden számnak, a sötét zöld színnek, amit így szerintem még nem fogalmazott meg senki. a másik, az egy dolog hogy melankólikus zenét tartalmazott, de ez valami olyan melankólia volt, ami szerintem, bár lehet hogy ez így hülyén hangzik, de magyaros volt. azt gondoltam miközben hallgattam, hogy ezt csak egy magyar tudta volna így megcsinálni. a fene tudja miért.
ezzel szenben az új album boritójában is érezni, hogy más idők járnak. kifent, hivalkodó, nem tetszik, értem én hogy játékos bohóc-még is komoly, amolyan megnemértett harlequin, de nem nem. a cím se tetszik annyira. az egész lemez túl fényes. aztán megszólal, és keseredik továbbra is a szájízem, máris megyünk a pokolra. nem tudom nem megjegyezni, hogy egy kollégája már a kétezres etchno válogatáson, nagytétény's finnest néven, lelőlette már ezt a poént, hogy hopogós ütemen jólakott ovodások énekelnek, közben harmincas évek filmzenéit húzzák a hegedűk. nekem a lovasok a szakadék felé jóval jobban tetszik.
a második számot se eszem meg, a ritmusváltás jó, a spanyol szöveg erőltetett, nem fog meg. az eyes on you már rendben van, tetszik a gitár, persze a nyúlások mindig mentek fogarasi barátunknak, de legalább igényesen, és jó helyre nyúl. a férfikórus végképp meggyőz, ez egy kurva nagy zene. már csak az a bajom, ezt nem fogom tudni jól megfogalmazni, de tényleg így gondolom, hogy ezt más is megcsinálta volna így. olyan nagyon divatosan szól, főleg az alap, szerintem ez junkie xl dolgozata, nagyon hasonló megoldásokkal dolgozott a conjure one albumán is.
a negyedik kicsit tingli tangli dalocskának tünik elsőre is, meg másodikra is, ez olyan zene, hogy nem baj hogy ha szól, de oda kell figyelni ahhoz hogy feltünjön. itt is hangszerelés problémáim vannak, gyerekek, ilyet sokat hallottunk már.
a follow me home-t megint megeszem, az eredeti dire straits számot is szerettem, ezzel sincs bajom, bár erre is csak a kellemes jelzőt lehet kirakni, aranyos, stb, azért felejthető.
jön a kedvencem, sajnos nem csak nekem, első kislemez, stb, de tényleg ez a lemez legjobb dala, where you think of me. britpop hangulat, a filter ugrik be elsőre, meg hülyén hangzik, de a maroon5, ezt is megéltük, szabad asszociációk yonderboira, ez is minden csak nem magyar zene, ettől függetlenül kurva jó, a gitár rift teljesen rendben van, jól is szól, látszik hogy itt már volt pénz mindenre, tisztára mint valami hülye amerikai rockpop csapat, az a belecsilingelés aztán meggyőz hogy mégiscsak yonderboit hallgatok, jeje, ez jó.
marad ez a britpop fíling, az a baj, jön az időjárás, most már aztán teljesen úgy érzem magam, mintha valami hülye angol kisvárosban söröznék egyetemistákkal. nem rossz, nem rossz, de ez már zavar, a gitár itt is jó, a dallam nem, ennél azért valjuk már be, sokkal jobbakat is hallottunk már. legalább a szöveg poén, cserébe viszont engem kimondottan iritál a refrén.
ifjabb fogarasi megint feldolgoz, love hides, ezzel megint nincs semmi baj, de basszus, itt is az eredeti is annyira jó, hogy túlságosan talán nem lehetett volna elbaszni, ámbár amióta olyan 'zenekarok' vannak, mint pl a royal gigolos vagy mi a faszom, azóta ezzel óvatosan. a gitár újra kurva jó, már megint angol fílingem van, milyen jó kis britpopzenekar lenne ebből a fogarasi gyerekből. egy pozitívum, jó az ének, egy negatívum, szegény morrisoné jobb volt.
túléltük a gitárpopot, jön a motorozás. ez legalább izgalmas, felkapom rá a fejem, mint valami road movie filmzene, ez oké. fura hogy ennyi a gitár, itt se akarom bántani szegény fogarasit, de kicsit kiszámitható dolog ez, mostanában nagy divatja van az ilyen gitárcentrikus mókáknak, reneszánszát élik a rock(és roll) zenekarok, frank ferdinád az élen, a chillout zenék is már nem tudnak mit csinálni, egyre akusztikusabbak lesznek, nagyon megy ez a gitárfelfedezés midnenkinek, mi se maradjunk ki a sorból, világos. ez a szám akkoris kurva jó, és a ritmus is új, végre valami igazi, második kedvenc.
trains in night. ezt megint megeszem, de igazán, szerintem ez az egyetlen szám, ami összeköti a régi lemezt az újjal, ez ugyanaz a sötét borongós, balkáni fíling, mint amivel az elöző tele volt, de okosan továbblépve. gitárok még mindig, kicsit erőltetett ez a hangfoszlányozás, de belefér. az a buta daft punk hang miatt meg megeszem teljesen, még ízlik is.
lélekkurva, a cím annyira tetszik, hogy pozitívan állok hozzá, kicsit meredek, kisérletezős cucc, nem kellemes a fülnek, tetszik a blues fíling viszont, ez olyan mint valami drogos sci fi zene, szeretem az ilyet, a terranovának pont ilyen zenékkel volt tele a stoppolni minden cél nélkül című lemeze, az akkor kicsit zavart, kicsit zavar ez is, jó hogy van, de nem lesz kedvencem.
before you snap. megint az előző lemez fílingjét érzem, ez viszont kimondottan gagyi lett, már ha engem kérdez valaki, saját magát utánozza, elég gyengén. hangulatnak túl rövid, nem is illik ide, az a szöveg, meg, szóval vártam már, kiszámitható, nem tudom nem eszem meg.
a lemez vége megint, jól szól, kellemes, amolyan semmien, már megint az a bajom, hogy könyörgök, ehhez nem kell yonderboinak lenni, hogy ilyet csináljon valaki.
azért nem rossz az egész, tényleg, csak azért haragszok rá, mert azt vesztette el, amit annak idején a legjobban adott: hogy a miénk volt, hogy aranyos-esetlen-magyaros volt, hogy búslakodó, de kicsit vigasztaló volt, stb.
ez a lemez olyan, mint amikor a srác akivel felnőttünk elmegy a nagyvárosba, degeszre keresi magát, egy csomó pénze van, jólöltözött kis big face lett belőle aztán találkozunk vele.
nevetgélünk a régi időkön, meghív minket egy italra, kicsit irigykedünk a nője meg az autója miatt, aztán amikor elválunk, megállapítjuk, hogy na ez is egy bunkó lett, meg minden változik.
tényleg lehet hogy csak az a bajom hogy írigykedek.
|