.bergi wrote:
_ensee_ wrote:
Progression Sessions
05.00 - Andrewboy

Bergi csak, hogy tudd
AndrewBoy (29)
Közel 15 éve áll a közönség szolgálatában. Először 14 évesen kezdett megismerkedni a dj szakma alapjaival. Akkori tanítómesterei olyan ismert DJ-k voltak, mint pl. Budai, Sterbinszky, Junior, akik biztosították számára a biztos elindulást a szakmában. A pontos mixelés, scrach-elés tudománya egyedi stílust adott Andrew-nak, amelyre hamar felfigyelt a szakma. A 90-es évek elején részt vett egy DJ versenyen, amelyett a legfiatalabb DJ-ként megnyert. Innentől felgyorsultak pályafutásában az események. Rövid idő elételtével az ország klubjainak egyik legkeresettebb, legaktívabb lemezlovasa lett. Közel 20 klubban dolgozott, mint rezidens DJ, és számtalan hazai és külföldi rendezvényen lépett fel. 2000-ben két DJ versenyen is indult, a DMC-n mely a világ egyik legrangosabb DJ versenye, második helyezést ért el, valamint a Pepsi tehetségkutató sztár-csináló versenyén, ahol két kategóriában indult: saját dal és dj mix kategóriában. Az utóbbiban közel 600 jelentkező közül az első helyet érte el.
2001-ben részt vett saját szervezésű kamionjával a Budapest Parádén. Eddigi munkája során többek közt olyan DJ-k mellett lépett fel külföldön és hazánkban, mint John Digweed, Anthony Pappa, Lee Burridge, Stewe Lawler, Paul Oakenfold, Flash Brothers, Chris Gainer, Marcus James, Paul Rodgers, Peace Division. Rezidens klubja (Pécs B Club) bekerült Magyarország legjobb 5 klubja közé. Ez köszönhető a mindig teltházas History party sorozatnak is, amelynek alapítója és szervezője is. Jelenleg a Budapesti Pacha Bár és a Pécsi B Club "History Est" rezidens DJ-je.
A lemezlovasság mellett folyamatosan képezte magát, hogy megismerje a zenekészítés alapjait, mivel felismerte, hogy nem elég jó DJ-nek lenni, hanem saját produkciókat is alkotnia kell az embernek ahhoz, hogy a közönség számára hitelesebbé és természetesen sikeresebbé váljon. Első munkái az első Hungarian House Only válogatáson jelentek meg, amire azért is büszke, mert egyedüli vidéki DJ-ként szerepelt a lemezen. Időközben megismerkedett Dennis Clarke-kal, akivel több éves közös munka után végre elkészítették a hamarosan megjelenő, kizárólag saját készítésű felvételeket tartalmazó első mixalbumukat, mely album mérföldkő lehet a magyar progresszív zene életében.
kemény
