elmúlt két hétben ezeket:
Chuck Palahniuk: Láthatatlan szörnyek

elég jó, bár mondanivalóját tekintve semmi új nem volt benne a harcosok klubjához képest, tényleg olyan, mintha annak lenne a női verziója.
Douglas Coupland: X generáció

imádtam, egy nap alatt el is olvastam. jó volt végre egy humorosabb, könnyedebb oldalról is olvasni a fogyasztói társadalomról, a stílusa néha kicsit hornbyra emlékeztetett. a kedvenc rózsaszín könyvem lett

Thomas Harris: A bárányok hallgatnak

miután a hannibál-sorozat filmben óriási kedvencem, úgy gondoltam ideje könyvben is végigmenni rajtuk. az egyetlen rossz az volt ezzel, hogy miután megnéztem utána a filmet, közel sem tetszett annyira, pedig abszolút jól megcsinálták, de akkor is hiányzott a rengeteg részlet, a karakterek megismerése, stb. tudom, hogy ezt nehéz megvalósítani másfél-két órában, de következőre inkább a könyvet választom, ha újra fel akarom eleveníteni az emlékeket.
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

eddig is képtelenség volt leállni vonnegut olvasásával, de ezekután végképp. az eddigi legjobb tőle, teljesen lenyűgözött. belegondolni is félelmetes, hogy a két leghíresebb tőle (Ötös számú vágóhíd, Bajnokok reggelije) még hátravan..
Jack Kerouac: Senkiháziak

egy igencsak különös és egyedi sztori egy párkapcsolatáról, természetesen közel sem akkora durranás, mint az Úton, de szintén elég laza és jó, Kerouac stílusa meg valami kegyetlenül király